Fehér bot napja

A látássérültek (a fehér bot) nemzetközi napját október 15-én tartják. Az ENSZ 1969-ben döntött megrendezéséről, a cél a közvélemény figyelmének felhívása a vakok és gyengén látók sajátos helyzetére, keresve gondjaik megoldásának lehetőségeit, a társadalomba való széles körű és teljesebb értékű beilleszkedésük útját. Minden öt másodpercben megvakul egy ember a Földön. A világon a vakok száma 45-50 millióra tehető, Magyarországon mintegy 20 ezer vak és 45 ezer súlyosan látássérült ember él.

A Magyar Rádió Nonprofit Zrt. csapata kedden a budapesti Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola diákjait látogatta meg a fehér bot világnapja alkalmából.

Markovits Ferenc, a Magyar Rádió nonproft zrt. programszerkesztője és meghívott vendégként Tasnádi Márton rendező az iskolában tanuló vak és gyengén látó diákok valamint látó társaik gyűrűjében az iskola jól felszerelt könyvtárában rendhagyó irodalomóra keretében az Időfutár című sikeres családi fantasy-sorozat hangjáték két részét is meghallgatták.

Vendégeink a két rész meghallgatása közben kötetlen beszélgetésen válaszoltak a gyerekek kérdéseire és avatták be őket a hangjátékkészítés titkaiba, ahol is Rack László 11.d-s tanuló Radnóti verset szavalt Tasnádi Márton rendező instruálását követve.

Az eseményen az MTVA hirado.hu stábja is jelen volt, riportot készítettek diákjainkkal és Pál Zsolt vak tanár kollégánkkal.

 

Az eseményről készített képek itt tekinthetők meg.

 

* * * * * * * * * * * * * *

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
<<  Április 2024  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  8  91011121314
15161718192021
22232425262728
2930     

Dokumentumok

Galéria

Képek