INNOversitas siker

Neumannos diákok sikerével ért véget a 2011 óta immár ötödik alkalommal megrendezett innovációs verseny! Az INNOversitas egy évről évre megrendezésre kerülő startup verseny, ahol elsősorban egyetemisták mérettethetik meg innovatív ötleteiket, projektjeiket egymással, egy szakmailag kiemelkedő zsűri előtt.

Az eseményt a BME Management Szakkollégium szervezte. A döntőben az elődöntőn továbbjutott legjobb hét csapat adta elő prezentációját. A végső döntést neves szakemberekből álló zsűri hozta meg:  Gerendai Károly (Sziget kitalálója) Maász Dávid (Entrepreneurship Foundation Hungary), Szandrocha Kamilla (Aquincum Technológiai Inkubátor) és Bacsa László (Demola Budapest).

Idén a LIA csapata lett a nyertes, akik multifunkcionális alkalmazásukkal a laktózérzékeny emberek életét kívánják segíteni, megkönnyíteni.

A csapattagok:
Kovács Márk (12.b), Tóth Tamás, Deffent Dániel, Benkovics Ernő (11.a), Kriska Ádám tanár úr, valamint Kalmár Elvira külső konzulens.

A LIA csapata ezzel folytatta a neumannos hagyományokat, hiszen tavaly szintén neumannos diákok nyerték el az első díjat az INNOversitas versenyén.

Gratulálunk a csapattagoknak a kiemelkedő eredményhez!

 

csapattagok verseny oklevél 11017535 962075640510137 399814827685715584 n

 

* * * * * * * * * * * * * *

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
<<  November 2017  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
    1  2  3  4  5
  6  7  8  9101112
13141516171819
20212223242526
27282930   

Dokumentumok

Galéria

Képek