Láthatatlan hét

Iskolánk egyik profiljához igazodva fontosnak tartjuk azt, hogy a diákok, akik neumannos érettségivel a kezükben kezdik meg a nagybetűs életet, többet tudjanak a látássérültekről, mint egy átlagos érettségizett diák. Ezt a célt szem előtt tartva iskolánkban október 24. és 28. között a látás hónapjának keretében egy „láthatatlan hét” című program zajlott. A szüneti fertályórák azt szolgálták, hogy a diákok több szempontból is megtapasztalják, megismerjék látássérült társaik életét.
Sokat tudtunk meg a vakvezető kutyákról, kiképzésükről Kovács Attilától, aki Sunny, az ébenfekete labrador gazdája, és az okostelefon használatáról Kovács Ádámtól, aki az android-blind.hu fejlesztője.
Hallgattunk olyan dalokat, melyeket látássérült zeneszerzők írtak, és olyan énekesek dalait is, akik látássérültként énekelnek. Csak néhány név a repertoárból: Johann Sebastian Bach, Ray Charles, Stevie Wonder, Máj Kriszta, Krizbai Teca. Volt diákunk, Helle Maxi, személyesen is megjelent, és zongorázott nekünk.
Játszottunk! Kipróbáltunk olyan játékokat, melyek látóként talán egyszerűnek tűnnek, de az egyik legfontosabb érzékszervünk, a szemünk kikapcsolása után már korántsem: új utak keresésére volt szükségünk a feladat megoldásához. Autóversenyeztünk például „energiatakarékosan”, a monitor bekapcsolása nélkül.
Ezen kívül, mivel mégiscsak informatikai szakgimnázium vagyunk, tettünk azért is, hogy elkerülhessük szemünk romlását, és megtanultunk néhány szemtornát, amely segítségével, felnézve a monitorról, pihentethetjük, megmozgathatjuk szemizmainkat, hogy sokáig szolgáljanak bennünket. 

dsc 4602 dsc 4623 dsc 4627
 

* * * * * * * * * * * * * *

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
<<  Március 2024  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
      1  2  3
  4  5  6  7  8  910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Dokumentumok

Galéria

Képek